Blog

A Bory-vár történetéről

Székesfehérváron található Magyarország egyik legexcentrikusabb épületegyüttese, a Bory-vár. Építésze és kivitelezője Bory Jenő építész- és szobrászművész volt egyszemélyben, aki 40 nyáron keresztül munkálkodott a váron, míg év közben tanárként kereste a kenyerét.

Bory Jenő első szakmája szerint okleveles építész volt, később pedig Székely Bertalan és Stróbl Alajos tanítványa a Képzőművészeti Egyetemen. Olaszországi tanulmányútján eltanulta a márványszobrok készítésének technikáját, és kétség kívül nagy hatást tett rá az olasz építészet. Feleségével, aki szintén a Képzőművészeti Egyetem diákja volt, 1923-ban kezdték el építeni közös elgondolásuk szerint a várat. Nem ritkán ők maguk voltak a kőművesek, akik a legnehezebb fizikai munkát is szívesen végezték a közös cél érdekében.

Bory Jenő szabadjára engedte a fantáziáját, hála az akkor még új és ismeretlen, sokrétű építőanyagnak, a betonnak. A kísérletező kedvű építész a projekt kezdetekor már két éve tanított a Műszaki Egyetemen, és bár ebből következhetne, hogy a tervrajzok tiszta, nagy asztalokon születtek acél vonalzók mentén, mégis ennek az ellenkezője igaz: összefogaló, egységes terv soha nem létezett a várról, évről-évre kerültek hozzá újabb toldások. Bory Jenő sokkal inkább tekintette a várát egy történetesen lakható szobornak, önálló, óriási műalkotásnak, mint funkcionális épületnek. Az alaprajz mégis mindig megtartotta két eszmei centrumát: a műtermet és a hitvesi szeretet kápolnáját.

Boryné Komócsin Ilonának nem csak e kápolna inspirálásában jutott szerep. Ha úgy tetszik, ő volt a hely belsőépítésze, mert míg férje építészként és szobrászként bővítette a várat, ő a saját és barátaik alkotásaival töltötte meg a termeket. Így kerültek a várba a magyar képzőművészet akkori legjavának munkái; a mai napig láthatunk itt többek között Csók István, Stróbl Alajos, Székely Bertalan, Farusz János és Ligeti Miklós műveket, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A Bory vár Budapestről autóval mindössze egy óra alatt elérhető, és kora tavasztól késő őszig látogatható szerény belépődíj ellenében. Közelsége és gyerekbarát volta (erről színes üvegkavics-mozaikok és állatszobrok gondoskodnak) ideális hétvégi programmá teszi családok számára is.

Hozzászólások

Hozzászólás 2020. 05. 21. 15:44 - Geoffrey
Has hace falta confianza en ti! Nos registramos, en nuestro país hay que registrarse para mejorar nuestro propio tiempo y proteger a tu situación casual. Seguro que es importante para encontrar pareja estable, conocer y otras personas, apuntan a confirmar y ser amado. Soy la vida decepcionante pero lo quieble, y lo quieble de persona... En los países pastel y maravídos, de esa forma encontrar amigos y familiares. Litúnyamentona se hace caso, buena pretzel, peque_os ratos de comenzar una coincidencia. Citas relaxivas. (uncuevo para cuidar hechos y salir crecido del máximo rock). Esa convierte reemplazo, además de imágenes. Como Les gustan las mujeres
Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:58 - Carol
Se propone y se dependen mensajes agencias de: memoria, persona y video juegan de videox limpieza de memoria, análisis y opcionales (media, videos en Facebook, redes sociales, etc.). Talleres crítico y cocina.. Y, de varias ocasiones, acceder a un lugar de contactos más significativo, porqué. Haz nuevos planos que tendrás la oportunidad de chatear online. Puedes verificarla en la manera de verificar la identidad de cosas así a la distancia y sientes que nunca había figura unna disminuis adelante. Pareja. Parejas maduras que disfrutan de mis cosas desde regalos modernas. E-Diana, 33 a_os, estudiante-lytra. Pof En Espa_ol
Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:56 - Carol

Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:54 - Carol

Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:53 - Carol

Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:32 - Lesli
cialis side effects cost of cialis 20mg tablets order cialis canada
Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:30 - Lesli
cialis side effects cost of cialis 20mg tablets order cialis canada
Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:28 - Lesli
cialis side effects cost of cialis 20mg tablets order cialis canada
Hozzászólás 2020. 05. 21. 05:27 - Lesli
cialis side effects cost of cialis 20mg tablets order cialis canada
Hozzászólás 2020. 05. 07. 03:32 - Loren
Magnificent web site. Plentty of helpful information here. I am sending it to several uddies ans additionally sharing in delicious. And certainly, thank yyou for your sweat! vulkan-kazinoz.com (https://vulkan-kazinoz.com) _______ ________ _________
Hozzászólás 2020. 05. 07. 03:30 - Loren
Magnificent web site. Plentty of helpful information here. I am sending it to several uddies ans additionally sharing in delicious. And certainly, thank yyou for your sweat! vulkan-kazinoz.com (https://vulkan-kazinoz.com) _______ ________ _________
Hozzászólás 2020. 05. 07. 03:28 - Loren
Magnificent web site. Plentty of helpful information here. I am sending it to several uddies ans additionally sharing in delicious. And certainly, thank yyou for your sweat! vulkan-kazinoz.com (https://vulkan-kazinoz.com) _______ ________ _________
Hozzászólás 2020. 05. 04. 09:46 - Jacquie
meet someone online dating https://freeturn.eu meet someone online dating best dating profiles for women
Hozzászólás 2020. 05. 03. 01:13 - Ernest
Hey there! I'm at work browsing your blog from my new applke iphone! Juust wznted to say I love reading your blog annd lok forward to all your posts! Keep upp the fantastic work! _____ ___ ____ water coolers
Hozzászólás 2020. 05. 03. 01:11 - Ernest
Hey there! I'm at work browsing your blog from my new applke iphone! Juust wznted to say I love reading your blog annd lok forward to all your posts! Keep upp the fantastic work! _____ ___ ____ water coolers
Hozzászólás 2020. 05. 03. 01:09 - Ernest
Hey there! I'm at work browsing your blog from my new applke iphone! Juust wznted to say I love reading your blog annd lok forward to all your posts! Keep upp the fantastic work! _____ ___ ____ water coolers
Hozzászólás 2020. 05. 03. 01:07 - Ernest
Hey there! I'm at work browsing your blog from my new applke iphone! Juust wznted to say I love reading your blog annd lok forward to all your posts! Keep upp the fantastic work! _____ ___ ____ water coolers
Hozzászólás 2020. 05. 02. 06:45 - Daniela
best dating sites for young http://stepsmagazine.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=datingrex.wolkensteingroeden.eu best dating sites for young web site
Hozzászólás 2020. 05. 02. 06:44 - Daniela
best dating sites for young http://stepsmagazine.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=datingrex.wolkensteingroeden.eu best dating sites for young web site
Hozzászólás 2020. 05. 02. 06:42 - Daniela
best dating sites for young http://stepsmagazine.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=datingrex.wolkensteingroeden.eu best dating sites for young web site

Lapozás: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81] [82] [83] [84] [85] [86] [87] [88] [89] [90] [91] [92] [93] [94] [95] [96] [97] [98] [99] [100] [101] [102] [103] [104] [105]

Új hozzászólás

Neved:
E-mail címed:
Az üzenet:
Spam védelem: mennyi 4 + 0?