Blog

Antoine Bellange.

        A 19. század elejét meghatározó empire stílus, mely jegyeiben megegyezik a brit regency és a német biedermeier stílussal, I. Napóleon francia császártól eredezteti a nevét, mely szó szerinti fordításban birodalmat jelent. Alapjában véve a klasszicizmus továbbfejlesztése, az építészetben letisztult és arányos, ám a bútorművészetben már hajlik az erősebb díszítés és így a hatáskeltés felé.  Legismertebb és meghatározó iparművésze a stílusnak az 1788-tól luxus bútorok készítésével foglalkozó Pierre-Antoine Bellangé.

Bellangét mint „ébéniste” emlegetik, azaz olyan bútorkészítő, aki a ritka és értékes ébenfából dolgozik, bár ez gyakran vonatkozott inkább az előállított tárgyak magasabb minőségre és szebb kidolgozoásra, mint a felhasznált faanyagra. Érdekességként megemlítendő, hogy legelső említett munkái között szerepel néhány ébenfa szék, melyek az Eszterházyaknak készültek. 1811-ben Bellangé az udvar hivatalos beszállítója lett, így neve egybeforrt a kor meghatározó stílusával, melyet elsődleges megrendelői, I. Napóleon és Joséphine de Beauharnais ízlése határozott meg. A császárnak gazdagon aranyozott, a kárpitokon győzelmi koszorú mintával és római sasokkal díszített, míg a császárné számára a híres hattyú-mintával és faragásokkal ékesített tárgyak kerültek ki a műhelyéből.

Azonban megrendelői között nem csak a francia császári pár szerepeltek, hanem a holland-, svéd-, angol-  és dán királyi udvarok is. Mi több, a washingtoni Fehér Házban 1814-ben kiütött tűz után az akkori elnök, James Monroe nem kevesebb, mint 53 darabból álló szettet rendelt Bellangé műhelyétől az elnöki rezidencia felújításához. Rendkívüli tehetségének köszönhetően Bellangé a restauráció után is az udvar kedvence maradhatott XVIII. Lajos és X. Károly királyok alatt. 1827-es halála után a fia, Louis-Alexandre Bellangé vitte tovább a nevét, aki I. Lajos Fülöp uralkodása alatt is megtartotta a helyét, mint a király beszállítója. 



Hozzászólások

Hozzászólás 2021. 02. 21. 12:44 - ebajejyfa
http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/ - Buy Amoxicillin Amoxicillin No Prescription sog.djsq.treffshop.hu.iba.tv http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/
Hozzászólás 2021. 02. 21. 12:27 - izopeim
http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/ - Amoxicillin Without Prescription Amoxicillin Online qxp.lwzo.treffshop.hu.dwr.cg http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/
Hozzászólás 2021. 02. 09. 19:53 - ojaxofonuweox
http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/ - 18 Amoxil tyb.viqp.treffblog.hu.gmv.xq http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/
Hozzászólás 2021. 02. 09. 19:35 - utusiav
http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/ - Amoxicillin Amoxicillin 500mg esz.pocc.treffblog.hu.esb.bq http://mewkid.net/when-is-xuxlya3/
Hozzászólás 2021. 02. 07. 15:32 - Pediaendarve
https://cbdcreamshs.com/ benefits of cbd oil [url=https://cbdcreamshs.com/ ]cbd oil online for sale [/url] best cbd products
Hozzászólás 2020. 12. 10. 04:32 - LeslieHen
ęŕę đŕńęđóňčňü ńŕéň â ňîď 10 https://seo-runs.com ęŕę đŕńęđóňčňü ńŕéň â ăóăëĺ
Hozzászólás 2020. 12. 04. 10:05 - LeslieHen
đŕńęđóňčňü ńŕéň öĺíŕ https://seo-runs.com ęŕę đŕńęđóňčňü ńŕéň ńâîčěč đóęŕěč
Hozzászólás 2020. 12. 01. 19:12 - MavaSteertItala
vegas casino free slot games [url=http://onlinecasinogameslots.com/# ]free slots no download no registration needed [/url] free vegas world slots play slots play slots for free win real money
Hozzászólás 2020. 12. 01. 18:36 - MavaSteertItala
http://onlinecasinogameslots.com/# quick hit slots 100 best usa casinos with best codes free las vegas slot machines new no deposit casinos accepting us players
Hozzászólás 2020. 12. 01. 18:26 - MavaSteertItala
free casino games slotomania http://onlinecasinogameslots.com/# - pompeii slots plainridge casino empire city casino online online casino slots no download
Hozzászólás 2020. 11. 30. 04:43 - MavaSteertItala
caesars slots free casino free slots online no download free slots hollywood free casino games slotomania http://onlinecasinogameslots.com/#
Hozzászólás 2020. 11. 05. 17:01 - MavaSteertItala
vegas world casino games free [url=http://onlinecasinogameslots.com/# ]best time to play slot machines [/url] real money casino vegas casino games royal river casino
Hozzászólás 2020. 07. 10. 02:03 - MavaSteertItala
get free credit report free annual credit report free equifax credit report request how to check your credit score [url=http://creditscorewww.com/ ]freeze credit report [/url]
Hozzászólás 2020. 02. 27. 13:11 - lameStospaste
cbd drops http://cbdoilwalm.com/ - cbd tinctures cbd oil buy hemp oil cbd vape
Hozzászólás 2020. 01. 09. 10:45 - ygleiRhima
cbd oil hemp best cbd oil best cbd oil cbd gummies walmart cbd oil ultra cell cbd oil cbd oil cbd oil cbd oil prosper cbd buy cbd oil cure cbd oil cbd oil
Hozzászólás 2019. 12. 18. 04:48 - PaulDum
where to buy elimite cream
Hozzászólás 2019. 12. 16. 17:27 - LisaDum
where to buy elimite cream over the counter
Hozzászólás 2019. 12. 16. 11:26 - MaryDum
elimite over the counter
Hozzászólás 2019. 12. 07. 05:15 - tqybtlaLews
same day payday loans
Hozzászólás 2019. 12. 03. 06:23 - PaulDum
where can i buy elimite cream

Lapozás: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81] [82] [83] [84] [85] [86] [87] [88] [89] [90] [91] [92] [93] [94] [95] [96] [97] [98] [99] [100] [101] [102] [103] [104] [105] [106] [107] [108] [109] [110] [111] [112] [113] [114] [115] [116] [117] [118] [119] [120] [121] [122] [123] [124] [125] [126] [127] [128] [129] [130] [131] [132] [133] [134] [135] [136] [137] [138] [139] [140] [141] [142] [143] [144] [145] [146] [147] [148] [149] [150] [151] [152] [153] [154] [155] [156] [157] [158] [159] [160] [161] [162] [163] [164] [165] [166] [167] [168] [169] [170] [171] [172] [173] [174] [175] [176] [177] [178] [179] [180] [181] [182] [183] [184] [185] [186] [187] [188] [189] [190] [191] [192] [193] [194] [195] [196] [197] [198] [199] [200] [201] [202] [203] [204] [205] [206] [207] [208] [209] [210] [211] [212] [213] [214] [215] [216] [217] [218] [219] [220] [221] [222] [223] [224] [225] [226] [227] [228] [229] [230] [231] [232] [233] [234] [235] [236] [237] [238] [239] [240] [241] [242] [243] [244] [245] [246] [247] [248] [249] [250] [251] [252] [253] [254] [255] [256] [257] [258] [259] [260] [261] [262] [263] [264] [265] [266] [267] [268] [269] [270] [271] [272] [273] [274] [275] [276] [277] [278] [279] [280] [281] [282] [283] [284] [285] [286] [287] [288] [289] [290] [291] [292] [293] [294]

Új hozzászólás

Neved:
E-mail címed:
Az üzenet:
Spam védelem: mennyi 5 + 5?