Blog

Antoine Bellange.

        A 19. század elejét meghatározó empire stílus, mely jegyeiben megegyezik a brit regency és a német biedermeier stílussal, I. Napóleon francia császártól eredezteti a nevét, mely szó szerinti fordításban birodalmat jelent. Alapjában véve a klasszicizmus továbbfejlesztése, az építészetben letisztult és arányos, ám a bútorművészetben már hajlik az erősebb díszítés és így a hatáskeltés felé.  Legismertebb és meghatározó iparművésze a stílusnak az 1788-tól luxus bútorok készítésével foglalkozó Pierre-Antoine Bellangé.

Bellangét mint „ébéniste” emlegetik, azaz olyan bútorkészítő, aki a ritka és értékes ébenfából dolgozik, bár ez gyakran vonatkozott inkább az előállított tárgyak magasabb minőségre és szebb kidolgozoásra, mint a felhasznált faanyagra. Érdekességként megemlítendő, hogy legelső említett munkái között szerepel néhány ébenfa szék, melyek az Eszterházyaknak készültek. 1811-ben Bellangé az udvar hivatalos beszállítója lett, így neve egybeforrt a kor meghatározó stílusával, melyet elsődleges megrendelői, I. Napóleon és Joséphine de Beauharnais ízlése határozott meg. A császárnak gazdagon aranyozott, a kárpitokon győzelmi koszorú mintával és római sasokkal díszített, míg a császárné számára a híres hattyú-mintával és faragásokkal ékesített tárgyak kerültek ki a műhelyéből.

Azonban megrendelői között nem csak a francia császári pár szerepeltek, hanem a holland-, svéd-, angol-  és dán királyi udvarok is. Mi több, a washingtoni Fehér Házban 1814-ben kiütött tűz után az akkori elnök, James Monroe nem kevesebb, mint 53 darabból álló szettet rendelt Bellangé műhelyétől az elnöki rezidencia felújításához. Rendkívüli tehetségének köszönhetően Bellangé a restauráció után is az udvar kedvence maradhatott XVIII. Lajos és X. Károly királyok alatt. 1827-es halála után a fia, Louis-Alexandre Bellangé vitte tovább a nevét, aki I. Lajos Fülöp uralkodása alatt is megtartotta a helyét, mint a király beszállítója. 



Hozzászólások

Hozzászólás 2018. 12. 13. 04:11 - Lutybywl
, https://bitbin.it/Q3QSnZTI/ tinder_app_redeem_code, https://bitbin.it/ZNRcw7YX/ sexnoveller_john_holmes, https://bitbin.it/3gO1e8nC/ calculate_business_days_between_two_dates_javascript,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 03:50 - Ztkpkivp
, https://bhararunac.bandcamp.com/album/my-tinder-account my_tinder_account, https://tystgutole.bandcamp.com/album/explore-button-on-instagram explore_button_on_instagram, https://dromawrehdi.bandcamp.com/album/match-music-app match_music_app,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 03:04 - Nswdvqdk
, http://u.wn.com/p/433812172/ Erotski_foto_oglasi:_Ljubavni_erotski_oglasi_Srbija, http://u.wn.com/p/433831199/ besplatne_igrice_jamb_sajt_za_upoznavanje, http://u.wn.com/p/433820518/ Novi_Sad_escorts,_call_girls,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 02:12 - Zetzeugt
, https://tilcrifime.bandcamp.com/album/wayne-dating-youtube wayne_dating_youtube, https://ancarisna.bandcamp.com/album/how-to-show-confidence-during-interview how_to_show_confidence_during_interview, https://complorbaborg.bandcamp.com/album/breakup-quotes-sad breakup_quotes_sad,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 01:32 - Mbkzlvux
, http://www.kevinbuckley.fr/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=11038 dashkevich_uvertiura_sherlok_kholms_noty_dlia_fortepiano, http://www.grupporadiopiovese.org/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=36322 montoring_iakost_osvti_z_khm_9_klas_dekhtiarenko_vdpovd, http://multisystemsnig.com/jmqs/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=292371 dnevnik_uspekha_kniga_chitat_onlain,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 00:58 - Rtxjcolm
, https://www.google.pl/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1Ndcctcz25riR9AzRvChtePXqsDUNGRJv , https://www.google.dk/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1vbguabCoGhx_2OhokYpQ_4_yYbypuB5U , https://www.google.ca/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1ZsmLRzYqr1C23noQxkI2iw92_Q9xfsDg ,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 00:44 - Uhvcjqtj
, https://lesscribpeddni.bandcamp.com/album/how-to-tell-someone-you-like-them-over-text-examples how_to_tell_someone_you_like_them_over_text_examples, https://unfotahurt.bandcamp.com/album/cute-things-to-do-for-your-boyfriends-16th-birthday cute_things_to_do_for_your_boyfriends_16th_birthday, https://persilitoot.bandcamp.com/album/urs-truly-meaning-in-hindi urs_truly_meaning_in_hindi,
Hozzászólás 2018. 12. 13. 00:06 - Dsnkkbyd
, http://u.wn.com/p/433800247/ ljubavna_veza_ona_trazi_njega, http://u.wn.com/p/433787488/ Besplatni_Oglasnik_Net, http://u.wn.com/p/433783964/ Jelica,_49,_VaraĹľdinUpoznavanje.org,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 23:15 - Yvwltzpl
, https://datibyfee.bandcamp.com/album/the-dating-ring-new-york the_dating_ring_new_york, https://tersynchbatda.bandcamp.com/album/the-first-sexual-experience-in-marriage the_first_sexual_experience_in_marriage, https://ebjenrapho.bandcamp.com/album/black-lesbian-dating-site-los-angeles black_lesbian_dating_site_los_angeles,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 22:03 - Pxibhpcj
, https://www.scoop.it/t/handsafafind/p/4103995888/2018/12/12/poslovno-dopisivanje-na-talijanskom poslovno_dopisivanje_na_talijanskom, https://www.scoop.it/t/pracexablas/p/4103998100/2018/12/12/matorke-iz-bih matorke_iz_bih, https://www.scoop.it/t/ressvodimos/p/4103996996/2018/12/12/sudbinska-ljubav-u-natalnoj-karti sudbinska_ljubav_u_natalnoj_karti,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 21:45 - Irnfhmyt
, https://tiltonibar.bandcamp.com/album/creighton-fellowship-match creighton_fellowship_match, https://bloggamotu.bandcamp.com/album/try-match-for-free try_match_for_free, https://iphvomecumb.bandcamp.com/album/how-to-unblock-an-app-on-android how_to_unblock_an_app_on_android,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 21:08 - Hqtdados
, http://u.wn.com/p/433766068/ Učenje_stranih_jezika_u_vrtiću, http://u.wn.com/p/433764013/ srodna_dusa_ispovesti, http://u.wn.com/p/433767839/ Sajt_za_upoznavanje_(@usamljenicomm)_on_Twitter,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 20:54 - Roawgian
, https://www.google.co.jp/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1aDCkU0Ugo6K7xhDH98VI4pbaeu3AlJ5P , https://www.google.co.jp/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=10zBxovuBL6WiJD0BFHWS8jfjGNW3cZ-p , https://www.google.kg/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1TQh5zZK63c7oBz7S3XpqLds6U-Ne8cfd ,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 20:41 - Icwhasgx
, http://spacadalmet.reblog.hu/new/post/?blogid=35483 vojvodjanska_svastara_licni_kontakt, http://quidenpayclos.reblog.hu/erotske-price-sa-sela erotske_price_sa_sela, http://culeburli.reblog.hu/pornoteka-hr pornoteka_hr,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 20:27 - Skriqmwr
, http://eshezarva.emeineseite.de/blog/www-jecontacte-com-site-de-rencontre-100.html www_jecontacte_com_site_de_rencontre_100, http://xikalogus.emeineseite.de/blog/schnell-und-kostenlos-flirten.html schnell_und_kostenlos_flirten, http://jabookbenchconf.emeineseite.de/blog/rencontre-cinematographique-salon-de-provence.html rencontre_cinematographique_salon_de_provence,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 20:11 - Ypsdhnwe
, https://inrolundprep.bandcamp.com/album/7-signs-you-should-marry-her 7_signs_you_should_marry_her, https://scarsandcromir.bandcamp.com/album/plenty-of-fish-edmonton-killer plenty_of_fish_edmonton_killer, https://scarsandcromir.bandcamp.com/album/butch-femme-dating butch_femme_dating,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 19:49 - Ppyqfyei
, https://bitbin.it/HcEmP6uV/ devojke_za_upoznavanje_preko_vibera, https://bitbin.it/1XWRPlYp/ nova_poznanstva_oglasi, http://archive.is/3xWAd online_dating_belgium,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 18:37 - Aryoqcir
, https://chogaststical.bandcamp.com/album/bumble-download-uptodown bumble_download_uptodown, https://lyarencype.bandcamp.com/album/cancelling-itunes-subscriptions-on-mac cancelling_itunes_subscriptions_on_mac, https://inthegepons.bandcamp.com/album/65-women-letter 65_women_letter,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 18:24 - Fzldwlmw
, https://www.google.rw/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1EPlX68sUu8gKHH1uopwBfgJGt-i_GmSF , https://www.google.co.za/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=1bccfvoXWKgo0qs3yd7O1YYASEsG9r3ZL , https://www.google.ch/mymaps/viewer?usp=sharing&mid=10LghipV-suKTgNxnHFDpBO8Iaste627h ,
Hozzászólás 2018. 12. 12. 18:06 - Gpbzuluu
, http://u.wn.com/p/433711903/ Mali_oglasi,_Srbija,_Svacarska,_Crna_Gora,_Bosna,_Lični_kontakti,_On_traži_nju, http://u.wn.com/p/433712716/ cure_iz_osijeka_za_druzenje, http://u.wn.com/p/433733508/ ‪Kako_zezati_nekog_Preko_Facebooka_poslati_mu_praznu_poruku‬‏,

Lapozás: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78] [79] [80] [81] [82] [83] [84] [85] [86] [87] [88] [89] [90] [91] [92] [93] [94] [95] [96] [97] [98] [99] [100] [101] [102] [103] [104] [105] [106] [107] [108] [109] [110] [111] [112] [113] [114] [115] [116] [117] [118] [119] [120] [121] [122] [123] [124] [125] [126] [127] [128] [129] [130] [131] [132] [133] [134] [135] [136] [137] [138] [139] [140] [141] [142] [143] [144] [145] [146] [147] [148] [149] [150] [151] [152] [153] [154] [155] [156] [157] [158] [159] [160] [161] [162] [163] [164] [165] [166] [167] [168] [169] [170] [171] [172] [173] [174] [175] [176] [177] [178] [179] [180] [181] [182] [183] [184] [185] [186] [187] [188] [189] [190] [191] [192] [193] [194] [195] [196] [197] [198] [199] [200] [201] [202] [203] [204] [205] [206] [207] [208] [209] [210] [211] [212] [213] [214] [215] [216] [217] [218] [219] [220] [221] [222] [223] [224] [225] [226] [227] [228] [229] [230] [231] [232] [233] [234] [235] [236] [237] [238] [239] [240] [241] [242] [243] [244] [245] [246] [247] [248] [249] [250] [251] [252] [253] [254] [255] [256] [257] [258] [259] [260] [261] [262] [263] [264] [265] [266] [267] [268] [269] [270] [271] [272] [273] [274] [275] [276] [277] [278] [279] [280] [281] [282] [283] [284] [285] [286] [287] [288] [289] [290] [291] [292] [293] [294]

Új hozzászólás

Neved:
E-mail címed:
Az üzenet:
Spam védelem: mennyi 5 + 5?